ISMERTETŐ:
A Titanfall már a történetével is igyekszik felhívni magára a figyelmet! A cselekmény szerint az emberiség rádöbbent arra, hogy háborúkat nem csak emberéletek millióinak kioltásával lehet vívni, hanem hatalmas, páncélozott és robotizált lépegetők hadrendbe állításával is, amelyeknek köszönhetően a veszteség minimális. Az első Titán névre keresztelt harci szerkezetek megépítését követően természetesen azonnal meg is indulnak a futurisztikus háborúk, amelyekben a játéknak köszönhetően mi is részt vehetünk.
A Call of Duty- és a Battlefield-sorozatok intenzív összecsapásait a fenti koncepcióval ötvöző Titanfallban természetesen csak rajtunk áll majd, hogy egyszerű katonaként, netán egy félelmetes mech pilótafülkéjébe zárva harcolunk-e meg az ellenféllel, a cél azonban minden esetben ugyanaz lesz: győzelmet aratni a sci-fi műveket is megszégyenítő monumentális ütközetekben.
A Titanfall valódi vonzereje a multiplayer során mutatkozik meg, köszönhetően a valódi közösségi élményeknek, az igazi csapatmunkát igénylő játékmenetnek, a változatos pályáknak, valamint a különböző játékmódoknak, amit egy minden platformon kiemelkedő grafika tetéz.
-
-
Sony PlayStation 5 Digital Edition (PS5)
PlayStation 5Új: 189990 Ft
ElfogyottHasznált: 134990 Ft
Elfogyott
-
-
Sony Playstation 5 DualSense Starlight Blue Wireless kontroller (PS5)
PlayStation 5Új: 25990 Ft
KészletenHasznált: 18990 Ft
Elfogyott
-
-
Horizon Forbidden West Special Edition (Magyar Felirattal)
PlayStation 5Használt: 19990 Ft
ElfogyottÚj: 27990 Ft
Elfogyott


























