ISMERTETŐ:
Egy elképzelt jövőben járunk, pár száz évvel a mostani korszakot követően. Az emberiségnek ez a pár száz év elegendő volt arra, hogy ismét egy teljes körforgást éljenek meg: először sikeresen meghódították a világűr egy szeletét, több tucat kolóniát és új technológiákat hozva létre, majd egy ellenséges faj megjelenésekor megtörtént az elképzelhetetlen, és majdnem teljesen elpusztult az emberiség. Az Utazó nevű segítőkész faj(előlény? technológia? vagy mindkettő?) adott egy új esélyt a túlélésre, az emberiség elszánt túlélői pedig felkészültek, hogy visszavegyék azt, ami őket megilleti. Harcra indulunk, méghozzá a Naprendszer minden szegletén!
Hosszú éveken át nagy népszerűségnek örvendett az a gyakorlat, hogy a két egymással szemben álló konzol (az Xbox 360 és a PS3) kínálatát egymással szembeállítsák a különböző gépek tulajdonosai. Míg az egyik oldalon ott volt a Killzone, a másikon a HALO - az a Halo, ami nem csak hatalmas eladásaival, de igen érdekes megoldásaival és egyedi mesterséges intelligenciájával több száz órányi szórakozást nyújtott a 360-ak tulajdonosainak. A HALO mögött álló fejlesztőcsapat (a Bungie) most már független, így végre a PlayStation 3-as játékosoknak is lehetőségük van arra, hogy megtapasztalják a stúdió egyedi játékait: a DESTINY 2014 szeptemberében érkezik majd, és alaposan felforgatja a műfajok elképzelt határait!
A Destiny egy igen izgalmas játékmenettel rendelkezik, hiszen ötvözi az FPS játékok lövöldözését a szerepjátékok (és az MMORPG-k) mechanikáival - lootolás, szintlépés, fejlődés, satöbbi. A Bungie teljesen új matchmaking rendszert talált ki az online móka számára, aminek következtében várakozás nélkül, szinte észrevétlenül futhat majd össze csapatod más játékosok csapataival - ilyenkor általában valami komolyabb kihívás is leselkedik a közelben. A Destiny induláskor tucatnyi online küldetéssel indul majd, a jövőben azonban még több feladat és helyszín lesz elérhető, az élmény tehát még hosszú évekig nem fog véget érni! Megjelenés: szeptember kilencedikén! A játék csak és kizárólag aktív internetkapcsolattal játszható!
-
-
Sony PlayStation 5 Slim Digital Edition 825GB + Extra DualSense Controller
PlayStation 5Új: 214990 Ft
Készleten
-
-
Nintendo Switch Lite - Dialga and Palkia Edition
Nintendo SwitchÚj: 84990 Ft
ElfogyottHasznált: 49990 Ft
Elfogyott
-
-
Sony PlayStation 5 (PS5) DualSense kontroller Ghost of Yotei Gold Limited Edition (PS711000048235)
PlayStation 5Új: 44990 Ft
KészletenHasznált: 34990 Ft
Elfogyott
-
-
Sony PlayStation VR2 Sense Controller Charging Station
PlayStation 5Új: 14990 Ft
KészletenHasznált: 12990 Ft
Elfogyott
-
-
Nintendo Switch (OLED model) White + Super Mario Bros Wonder + 12M NSO
Nintendo SwitchÚj: 144990 Ft
Elfogyott
























