ISMERTETŐ:
A termék leírása
Rico Rodrigez újra visszatért, hogy szembeszálljon a Medici szigetén diktátorként uralkodó Di Rebellóval, aki zsarnoki módon sanyargatja a régió lakosságát, és a világuralomra pályázik – ha csak mi meg nem akadályozzuk ebben. Főhősünk oldalán egy több mint 1000 négyzetkilométeres, tehát óriási, szabadon bejárható szigetvilág vár ránk ahhoz, hogy megleckéztessük az önjelölt kiskirályt, és visszaállítsuk a régi rendet.
A Just Cause 3-ban ezúttal is igazán őrült, a legvadabb akciófilmeket is megszégyenítő pillanatok várnak ránk Rico irányításával, aki óriási fegyverarzenálja mellett a teljes szabadságot is kihasználhatja Rebello magánserege ellen, de a korábbi részekből megismert sajátos felszereléseiről sem kell majd lemondanunk.
Visszatér például a wing suit és az ejtőernyő, amelyek még a legveszélyesebb helyzetből is képesek lesznek kirántani minket, de csáklyánk is megújult formában áll a rendelkezésünkre, ezáltal segítségével bármihez odaránthatjuk magunkat, sőt mi több, akár már járműveket is összeláncolhatunk vele, hogy így okozzunk minél nagyobb pusztítást az ellenség soraiban.
Ajánlatunk
AKCIÓ
-
-
Sackboy: A Big Adventure (Magyar Felirattal)
PlayStation 5Új: 13990 Ft
KészletenHasznált: 8990 Ft
KészletenHasznált: 20490 Ft
Elfogyott
-
-
Sony PlayStation 5 Slim Digital Edition 825GB (CFI-2116)
PlayStation 5Új: 177990 Ft
ElfogyottÚj: 192990 Ft
ElfogyottHasznált: 154990 Ft
Elfogyott
ÚJDONSÁG
-
-
Sony PlayStation VR2 PC adapter (PS711000043174)
PlayStation 5Új: 21990 Ft
ElfogyottHasznált: 16990 Ft
Elfogyott
-
-
Sony Playstation 4 Pro 1TB Monster Hunter World Limited Edition Bundle
PlayStation 4Új: 139990 Ft
ElfogyottHasznált: 94990 Ft
Elfogyott
ELŐRENDELHETŐ

























